Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A fedeztetés utáni körülbelül 63-65. napra várható a kiskutyaáldás. Az ellés megindulásának biztos jele, hogy a szuka testhőmérséklete 37 celsiusfok alá süllyed, ilyenkor a szuka szülése 24 órán belül megindul. Jellemző tünet még az újságpapír tépése, mely fészekrakó ösztön. A kiskutyák születésénél szükség van egy elletőládára, melyből a szuka bármikor kimehet, de a kölykök nem eshetnek ki belőle. Az elletőládát tiszta, fertőtlenített rongyokkal béleljük ki, mert az felszívja az elfolyt magzatvizet. Az ellés megindulásakor a szuka elkezd intenzíven lihegni, remegni (ez több órán át tarthat, ezt vajúdási szaknak hívjuk). A következő szakaszban megfigyelhető, hogy a szuka összehúzódásai egyre gyakoribbak lesznek és erősödnek. Ilyenkor a kutya hátsó fele megkeményedik, majd ellazul. Amikor már szinte szünetek sincsenek az összehúzódások között, akkor várható a magzatvíz elfolyása vagy egy magzatvízzel teli zsákocska megjelenése. Szerepe igen fontos, tartalma kitűnő kenőanyag a szülőcsatornának, megkönnyíti a kölykök haladását. Nemsokkal a magzatvíz után megjelenik az első kölyök. Minden kölyökhöz két magzatburok, egy köldökzsinór és egy méhlepény tartozik. Miután a kiskutya kibújt, az anya fogaival felszakítja a magzatburkokat , majd elharapja a köldökzsinórt és elkezdi tisztogatni a kicsinyét, amely az erőteljes nyalogatás hatására felsír. Ha a szuka tulságosan fáradt vagy gyakorlatlan, akkor lehet hogy a gazdinak kell feltépni a burkokat és elvágni a köldökzsinórt. A kölyök után érkezik meg a méhlepény (placenta), melyet tegyen félre, hogy ellenőrizhesse ép-e  és minden kutyus után kiürült-e a szervezetből, ugyanis a bentmaradt placenta súlyos méhgyulladást okozhat. Két kölyök érkezése között 1-2 óra is eltelhet, amíg a szuka nyugodt és látszólag nincs rosszul addig nincs ok az aggodalomra. Amikor már minden kölyök a világra jött, a szuka viselkedése megváltozik, nyugodtan és elégedetten nyalogatja kicsinyeit, akik elkezdenek szopni. A kölykök egy darabig nem tudnak önállóan üríteni (pisilni, kakilni), ebben anyjuk erőteljes nyalogatása segíti őket. A szülés lezajlása után itassuk meg az anyát langyostejjel, melybe tehetünk egy kis szőlőcukrot is, hogy erőre kapjon. Az első napokban csak könnyen emészthető táplálékot kapjon az ujdonsült anyuka, és mindíg legyen előtte bőségesen víz.  A kiskutyáknak a meleg környezet nagyon fontos, mert életük első napjaiban nem tudják szabályozni testhőmérsékletüket, így ha a környezetük lehűl, ők is lehűlnek vele együtt, ami akár a halálukhoz is vezethet. Ez ellen ők úgy védekeznek, hogy amilyen közel csak lehet, anyjukhoz bújnak. Ezért, ha a születésük utáni első 5 napban a helyiségükben tartjuk a 28-32 °C-ot, akkor jelentősen csökkentjük a megbetegedések esélyét. Szükség van egy 250 W-os infralámpára, mely nem feltétlenül a kiskutyák melegen tartására szolgál (de erre is használható), elsődleges célja az ellést követő 48 órában a magzatvizet nyelt kiskutya tüdőgyulladásának megakadályozása. Az infra az eggyetlen mely kiszárítja a vizet a tüdőből, az mindeggy hogy milyen hőmérsékleten van, csak az a fontos, hogy az első két napban folyamatosan menjen. Az infralámpát 80 cm magasan az elletőláda egyik sarka fölött helyezzük el. Az 5. nap után fokozatosan csökkenthetjük a helység hőmérsékletét 26-27 °C-ra. A 4. hét vége felé pedig már elegendő ha a 24 °C-ot tartjuk. A kiskutyák körül nagyon fontos a tisztaság, lehetséges, hogy naponta akár több alkalommal is ki kell cserélnünk a kiskutyák alatt a rongyokat, papírokat mivel azok hamar bekoszosodnak a kutyusok ürülékeitől.

A kölykök az első hetekben látványosan fejlődnek és ügyesednek. A szemüket körülbelül 8-10 napos korukban nyitják ki, 2 hetes korukban már próbálkoznak a járással, de ez többnyire csak a 3. hét végén fog úgy ahogy menni nekik. A kölykök azonban lelkesen gyakorolnak, így az 5. hét végére már szaporázzák lépéseiket és futnak is. Az 5-6. héten már próbálkozhatunk náluk szilárd ételekkel, persze ne egyből száraztáppal kezdjünk!
A 2-3. héttől féregteleníteni is kell a kicsiket és mamájukat, kéthetes időközökben akár 3-4 alkalommal is.  A 7-8. héten pedig már választási korban vannak a kiskutyák, ekkor kerülnek új gazdijaikhoz. Ebben az időszakban kell elkezdeni a védőoltások beadatását és az egyszerű, játékos nevelést.